Három generációs családi találkozó

2024.04.12

Három generációs családi találkozó Mágnás Miskával a Budapesti Operettszínházban 2024. április 7-én vasárnap.

A Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségében (VNYKOSZ) a múlttal is foglalkozunk, de nem közömbös számunkra a jelen, de a jövő sem! Nekünk a jövőt valójában a gyermekeink és legkedvesebb szeretteink, az unokáink, dédunokáink jelentik. E célt szem előtt tartva dolgoztuk ki 47 tagklubunk közreműködésével a "Nagyszülők az Unokákért – Unokák a Nagyszülőkért" háromgenerációs programot, amelyet a Kormány mellett működő – mai nevén - Idősek Tanácsa 2002-ben kiemelt országos programként fogadott el.


Ebben a évben – pályázati és támogatási pénzösszegek felhasználásával, valamint a résztvevő klubok anyagi hozzájárulásával – ezúttal a Budapesti Operettszínházba látogatott el 24 tagklubunkból 132 nagyszülő és szülő, valamint 49 unoka és dédunoka. A 181 fős csapat kedvezményes színházlátogatásának megszervezése már 2023.december végén elindult Molnár Géza elnök és helyettesei közreműködésével. A színházzal már korábban is jó kapcsolatot ápoltunk, de a mostani nagy látogatottságú kora délutáni előadásra igen nehéz volt a jegyek beszerzése. Nagy segítségünkre volt ebben a színház vezetése és a közönségszervező Fajka Zsanett, aki szinte minden kérésünket teljesítette ügyelve arra is, hogy a gyermekek és az unokák szüleik mellett ülve együtt tudjanak szórakozni a közel három és fél órás "Mágnás Miska" című örökzöld operettelőadáson. Április 7-én, vasárnap aztán már egy órával a 15 órás kezdés előtt gyülekezett a ragyogó napsütéses időben a tisztelt közönség, hogy átvehesse a belépőjegyeket és időben elfoglalhassa helyét a színház nézőterén.

A Mágnás Miska a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve, mely újra és újra repertoárra

kerül zenés és prózai színházakban egyaránt. Ez egyrészt szatirikus, mulatságos történetének

köszönhető, másrészt Szirmai Albert és Gábor Andor olyan pompás, örökzöld számainak, mint például

A nő szívét ki ismeri, az Úgy szeretnék boldog lenni vagy a Cintányéros cudar világ. Talán ez a műfaj

egyetlen olyan darabja, melynek komikus figura a címszereplője. Miska, a talpraesett lovászfiú, a

"vazsmegyei gyerek" pillanatok alatt, a szemünk láttára válik előkelő arisztokratává. Tenyeres-talpas

párjából, Marcsából is estélyi ruhás, flancos dáma lesz, aki Mary grófnőként vonul be az úri társaságba.

Mindez azért történik, mert a rátarti család hallani sem akar arról, hogy Baracs, az egyszerű tiszttartó

lányukat, Rolla grófnőt vegye feleségül. Óriási szerencse, hogy a kleptomániás nagymama, nem törődve

efféle előítéletekkel, a fiatalok mellé áll, így az operett felhőtlenül juthat el a vidám fináléig. A darabot

eredetileg a legendás magyar színészpáros, Rátkai Márton és Fedák Sári számára írták; most Erdős

Attila, , Kiss Diána, Szerényi László, és Oszvald Marika neve volt a garancia a sikerre. A két felvonásos

darabot Verebes István rendezte, a színház zenekarát Rónai Pál vezényelte.

Bizony pirosra tapsolták a tenyerüket kicsik- nagyok: csak a vasfüggöny leeresztése után akarták

leengedni a színpadról a művészeket. De végül búcsúzni kellett nemcsak a színház varázslatos

világától, hanem egymástól is. Még jutott idő azért egy kis beszélgetésre, rövid sétára a fővárosban.

Azután este hazaérve, majd másnap: mese-mese és mese az otthoniaknak – az oviban és az iskolában is

- mindarról, ami vasárnap Budapesten történt.

Ismét jó volt együtt, megint jól szórakozott a háromgenerációs programot választó csapatunk

Budapesten!

Szentes Bíró Ferenc